Cirkusz jött a faluba...

 2010.04.23. 00:08

Vicces, milyen fontos lett a vidék. Illetve akár vicces is lehetne.

A miniszterek ideje lassan lejár, még pár nap és ugyanúgy le leszünk szarva, mint az elmúlt húsz évben bármikor. Kivétel persze a kampányidőszakok.

És még mindig beveszi a tömeg.

Az elmúlt három napban mindhárom atyaistenjelölt – illetve az egyikük anyaistenjelölt – kicsiny városunkba jött közös fotózásra a tömeggel. El tudom képzelni, ahogy a sofőrök pötyögték a GPS-be, hogy hova is mennek. Kell-e oda szöges gumi? Mi lesz, ha elakadunk? A Nagy Vízfejtől ötven kilométer már Bergengócia, ami annál messzebb van, az pedig már nincs is.

Aztán a nyakunkba öntöttek egy nagy lavór lózungot frankón nemzeti színű pántlikával körbekötve, kokárdával, puccosan. Egyik jobb választás, mint a másik, csupa csuda, mint az  utazó vidámpark. A helyi kutyák ugatnak, de kísérik a díszes szekeret. A kintornás tekeri a kurblit, a hazugság orgona pling-pling, darálja szakadatlanul a fülbemászó slágereket.

Na és persze sokba lesz nekünk. Csak a vurstli addig drága, míg itt van, ezek meg majd később zsebelnek ki.

A roadshow drága, hangos, macerás, de legalább mosolyogva megállapítják, hogy itt sem pápuák laknak és megtudhatjuk, hogy mekkora élmény, hogy itt lehetnek. Nem gondolták volna… És csak így tovább vidék!

Bizony! CSAK így, mint eddig! Több egy szál se!

Mert amint elvonul a csinn-bumm cirkusz és hazaértek, elfelejtik, hogy hol is tömik a szalámit a héjába. Lényeg, hogy legyen.

Nekünk meg marad a szekérnyom, néhány szakadt papírtrombita, meg a szokásos alkeszek a kocsmák mellett az árkokban. Másnapos fejjel a valóság még lehangolóbb, hiába zeng a vurlicer dallama a fülben.

A választás után újra beszűkül a térkép, ha ki is esik a zsebükből egy kis pénz, idáig biztos nem gurul. Az új didergő király előbb-utóbb még a kutyaólat is eltüzeli a kertből, más már úgysem maradt. 

 

Címkék: voks10

A bejegyzés trackback címe:

https://hetethavat.blog.hu/api/trackback/id/tr731944168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sza_zso 2010.04.23. 10:30:22

Ezt jól látod. Sajnos kevesen reálisak ennyire. Annyira, amennyire kell.
Olvaslak...
süti beállítások módosítása