A mai poszt főhőse egy kifutófiú a gyár hőskorából. Nem a túliskolázottság jellemezte ezeket a fiatalokat, de részévé váltak a mindennapoknak, ott voltak minden irodában, a döntéshozó helyeken és a nép közt is. Hősünk lett a mai példabeszéd címszereplője, mivel nem kevesebbet állított, mint azt, hogy egy művészfilmben helyettesített egy főszereplőt. Pontosabban annak csak a nemesebb szervét, mivel a főhőst alakító színész méretproblémákkal küzdött. A bukta akkor jött el, mikor a „ jóindulatú” melósok egy zuhanyzáskor szembesítették a tényekkel, ekkor kapta a „ Pecerke a frontdublőr” gúnynevet. Szimbóluma lett ez a kis fickó a nagyotmondásnak, a háttér nélküli villantásoknak. Akkor kitűnt ezzel, az emberek jobban tudták, meddig ér a takaró.
Mostanára tele lettünk Pecerkékkel, a legextrémebb hülyeség sem kizárt. A melldöngetős parasztvakítás, majd az ezt követő gyászos szembesülés népsport lett. Mintha csak a kudarcélményre gyúrnánk, folyton előkerül egy ködös tekintetű hangember, tölcsérrel a szája előtt, aztán már jön is a pellengér.
Mint olyan sok mindenben, ebben is szép országunk politikusai viszik a prímet. Egy ország ennyi királyt nem tud tisztelni, mégis mindig feltűnik egy újabb nagybeszédű Zámbó Jimmy. Megeteti a népet a négy oktávval, és dőzs a bukásig. Szerencsére a giccses nóták királya egy „ravasz húzással” kiszállt a játékból.
Meggondolandó példa Uraim!
A négy oktáv egyébként is csak három, hiszen ötven méterrel számolva oszlopközönként négy oszlop köze az 150 méter. Se több, se kevesebb.
De félre matek, a Pecerkéktől nyüzsgő közéletünkben egyre fogy a közszereplők respektje, a még megmaradt néhány tisztességes vezető is a korpa közé keveredett.
A kis kifutófiú legalább egy idő után magától lelépett. Hogy a csesztetést unta-e meg, vagy a jó sorsa vitte volna el, nem tudni. Kiszállt, eltűnt de nyomot hagyott.
Ez is egy követendő példa lehet….
