Egy fát siratok.

Nem is egyet. Mindet, ami mostanában a fa-holocaust áldozatául esett.

"A holokauszt (a görög ὁλοκαύτωμα, holokautóma szóból: „teljesen elégetett”, t.i. égőáldozat). A szó a Szeptuagintából ered és a héber עוֹלָהólá-nak („ami felmegy”), azaz a „teljesen elégő áldozat”-nak a tükörfordítása"

Erdők állnak sorban, és tűrik némán egy embercsoport felelőtlen pusztítását. Cserje, fa, bokor nincs biztonságban, mindegy, hol van gyökere, ami kiáll a földből, megölik. Persze nem tőben elvágva, csak derékmagasságban, biztos a recycling jegyében. 

Amitől most kiborult a bili, egy kis vékonyka fa. A város csónakázótava melletti sétány egyik fűzfája. Van Volt neki előélete, már reinkarnálódott egyszer. Egy öreg, kivágott tuskóból nőtt újra. Mi ez, ha nem az élni akarás, az életerő maga? Kivágták, de újjá éledt, az öreg test megfiatalodott. 

"Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél."

E sorok írója még néhány napja gyermekével a tó mellett sétált, sokadszor megcsodálva a megújulást. Van abban valami ősi, felülírhatatlan, emberfeletti, ahogy a növények megtanulták túlélni az embert. Sajnos már rég nem csak az önfenntartás szintjén éljük fel a jövőt, a spájz egyre üresebb. Néma szolgaként alázatosan, önmagát áldozza fel a zöld, mióta az első bogyót letépte szembe fordítható hüvelykujjával Samu egyik őse. Nincs ebben semmi különös, megszelídítettük a flórát, és felelősségel is viseltettünk, ahogy azt a róka tanította. De sajnos nem mindenkorra. Vagy talán nem mindenki.

Nem értem, hogy mi lehet az oka, hogy egy tóparti sétány vékony fűzfáját kivágják! Nem az útra nőtt, hiszen a tuskó, amiből újraéledt sem az úton volt. Nem zavarta a sétálókat, nem tolakodott, csak élni akart. A tuskót, amiből kinőtt szétrugdosták, a tövét elfűrészelték. 

Béke poraira.

 ps.: Az alábbi videón megnézheted, milyen volt, míg élt. (kb 1 percnél)